Évek óta lehetőség van arra, hogy a „borravalót” adózási szempontból legálissá tegyék a vendéglátó helyeken. Ennek annyi a feltétele, hogy ez a díj az árlapon feltüntetésre kerüljön és a vendég által fizetett számlán egy elkülönített tételben megjelenjen. Ennek a díjnak a hivatalos neve felszolgálási díj, amelyet meg kell különböztetnünk a vendég által „önként” és „zsebbe” adott borravalótól.

A felszolgálási díj használatának a jogi alapját a kacifántos nevű "a felszolgálási díj mértékének megállapításáról, valamint a felszolgálási díj alkalmazásának és felhasználásának szabályairól" szóló 71/2005. (IX. 27.) GKM rendelet szabályozza.

A rendelet szerint a felszolgálási díj a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 2. §-ának 30. pontja szerinti vendéglátás keretében a vendégek felszolgáló közreműködésével történő kiszolgálásáért felszámított külön díj. Tehát ez nem egy olyan többletszolgáltatásnak a díja, amelyet a felszolgáló munkájáért kap, hanem egy általánosan, az adott vendéglátó helyen mindenkitől egységes elvek alapján beszedett díj.

A fogyasztó részére adott számlán, nyugtán a felszolgálási díjat elkülönítetten fel kell tüntetni. A felszámított felszolgálási díjat havonta kell a vendéglátásban közvetlenül közreműködőknek kifizetni. A kifizetésnek meg kell egyeznie a felszolgálási díj befolyt összegének – a külön jogszabályokban meghatározott – adókkal és járulékokkal csökkentett hányadával.

A felszolgálási díj felosztásának szabályairól, arányáról az üzemeltetőnek a munkavállalókkal kell írásban megállapodnia.

A jogalkotó a felszolgálási díj közterhei tekintetében mondhatni igen kedvező szabályokat állapít meg: társadalombiztosítási törvény (1997. évi LXXX. törvény.) szerint e díj után a foglalkoztató mindössze 15 százalékos nyugdíjjárulékot fizet. Az így kifizetett összeget a nyugellátás megállapításánál figyelembe egyébként veszik.

A személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint pedig a felszolgálási díj címen megszerzett bevétel adómentes.